Szia!
Ne haragudj a zavarásért. Csak elszeretném mondani, hogy fantasztikus lett a könyv, 1 nap alatt elolvastam. Kérlek mond, hogy nemsokára jön a folytatás, vagy hogy lesz folytatása,mert így befejezni kész bűn. Sokkot kaptam. Rég olvastam ennyire jó, izgalmas könyvet. Minden percét élveztem. Hálásan köszönöm ezt az élményt! Többszörösen megérte megírnod. Konkrétan nem tudtam letenni.
Olyan hatással volt rám, hogy szavakkal nem tudom leírni és ez a hatás még most is tart.
Ezzel meg most bearanyoztad a napom, hogy lesz folytatás.
Tényleg nem tudok mást mondani csak, hogy köszönöm és remélem, hogy nagyon sok könyvedet olvashatom még.
Kérlek soha ne hagyd abba az írást!
Kedves Anna!
Engedd meg, hogy gratuláljak az első könyvedhez, ami remélem nem az utolsó lesz!
Mint ahogyan messengeren is jeleztem már, egy pár gondolatot szeretnék hozzád írni. Könyvet ebben a témában még nem olvastam. A Tied volt az első és nagyon örülök, hogy a Te könyveddel kezdhettem. BL filmet nagyon sokat megnéztem már, konkréten megvannak a műfajok, amik azon belül is tetszenek nekem. A Te általad választott kicsit ” rosszfiús ” téma kifejezetten bejön nekem. A könyvedet két éjszaka alatt elolvastam. Szó szerint, mivel az első éjjel hajnal kettőkor vettem csak észre, hogy ha még tovább olvasok rám is fog virradni. Könnyen olvasható, jó a történet, egy perce sem unalmas. Az első lapokon még furcsa volt hogy nincsenek részletes leírások a környezetekről, de rájöttem itt a cselekmény és a szereplők belső érzéseinek bemutatása kárpótol mindenért.
Jó hogy a cselekményt felváltva látjuk a 2 fiú szemszögéből, jobban meg lehet így ismerni a szereplőket. Nagyon sok érzés kavargott bennem amíg olvastam. A drogos jeleneteknél, amikor Nouel majdnem meghal túladagolásban na akkor konkrétan letettem a könyvet pár percre és sírni kezdtem. Engem így még nem fogott meg könyv. Pedig a filmeken képes vagyok ennyire elérzékenyülni, de könyvön még soha. Azt éreztem, hogy annyira felzaklatott, hogy meg kell nyugodnom, mielőtt tovább olvasom…
A könyv intim jelenetei a valóságot tükrözőek, szerintem nem tolakodóak a könyvben (bár túl prűd embereknek nem ajánlom:)))). Pont ott vannak jelen, ahol annak érzelmileg jelen kell lennie. Ahogyan olvastam az az érzés kerített hatalmába, hogy kíváncsi lennék más szereplőkre is a könyvből, ki hogyan jutott el az életében odáig, ahol most tart. Tetszik a titokzatosság ami Boon barátját Aran-t körüllengi. Látom, hogy a könyv végét ezzel a titokzatossággal nyitottan hagytad és csak remélni tudom, hogy azért mert a folytatásra készülsz esetleg Dante és Aran vonalán?
Ebben a témában tényleg nehéz szerintem regényt írni. Szűk körben és kevés az olyan ember akik olvasnak ilyen témában könyveket. Nem tudom hogy milyen nehézségekbe ütköztél amíg megírtad, hány éjszaka aggódhattál érte, hogy mit fognak szólni az emberek. Gondolom ez az aggodalmad még most is tart, de nyugi én csak biztatni tudlak.
Összefoglalva, örülök hogy úgy döntöttél, megírod a magad regényét, hogy olyat olvashass amit szíved szerint szeretnél. Köszönöm, hogy ennek az élménynek a részese lehettem. A további regényíráshoz sok sikert kívánok neked és várom a többi regényedet folytatásként.
Üdvözlettel: Bea
Szia,
Ne haragudj, hogy most zavarlak, DE !!!!! Nagyon szépen köszönöm a könyvedet. Most végeztem vele. Egyetlen komoly probléma van vele. Mégpedig, hogy vége van. Ezt annyira utálom. Nagyon, nagyon, nagyon jó. Imádom. Nagyon szépen felépítetted, jók a karakterek, a story, a személyiség fejlődés. Minden. Rég olvastam ilyen szuper könyvet. Nagyon tehetséges és jó író vagy, jó úton jársz, csak így tovább. Bárki bármit mond, csakis ránk az olvasóidra hallgass. Hajrá, nagyon várom a folytatást!
Szia.
Na kivégeztem a könyvet. Nagyon jók voltak a megérzéseim. Szerdán csak szemeztem vele, csütörtökön forgattam többször elolvastam az ajánlót, de éreztem, hogy nem lesz jó vége, ha elkezdem mert akkor reggel nehezen és nyűgösen kelek mert úgy sem fogom letenni, és milyen jól tettem. Szombaton mindenki elhúzott délután itthonról és elkezdtem. Számomra egy kicsit nehezen indult be a történet, de az első bonyodalom után magába szippantott az egész.
Nagyon izgultam a szereplőkért sajnáltam és együtt szenvedtem velük. Tetszettek a börtönben eltöltött idők ábrázolása, az igaz barátság végig kitartása a segítségek, amik váratlan helyről érkeztek. Nagyon tetszett Nouel jellem fejlődése, ahogyan végig gondolja tettének következményeit ahogyan elhatározza, hogy változtat az életén képessé válik az önállóságra. Ahogyan végig viszi tervét Boon ártatlanságának bebizonyítására. Örök kedvenc jelenetem lesz a hátsó szobás billiárd asztalos este.
De a vége……. valahogy gondoltam, hogy a mellék szereplők egy idő múlva ki fognak törni, és nagyon remélem, hogy ez egy másik kötetben ki is fog bontakozni.
Egy szó mint száz nagyon tetszett szuper volt, fantasztikus. Most jön majd a második lassabb olvasás, hogy jobban el tudjak mélyülni és amin eddig csak átfutottam az beépüljön.
Nagyon köszönöm az élményt és nagyon várom a folytatást.
Szia!
Bocsi hogy zavarlak, elolvastam. Ez a könyv fantasztikus, imádtam, odáig voltam… ide nekem a folytatást rögtön!
Szia,
Bocsi a zavarásért de mindenképpen meg szerettem volna írni, hogy milyen tapasztalataim voltak a könnyvel. Igaz csak tegnap este fele vettem át de már ki is olvastam.
3 szóban össze tudom foglalni: Magával ragadó, letehetetlen, zseniális történet. Abszolút élni tudtam a történettel, minden érzelmi szinten. Remélem, hogy az epilógus az a folytatást sejteti, vagy ettől függetlenül, hogy folytatod az írást, biztos, hogy elsők közt leszek aki megveszi a következőt is.
Szóval az biztos, hogy az egyik kedvenc történetem lett.
A kedves szavak pedig a könyv elején abszolút adtak az élményhez, szóval köszönöm.
Jelentem,
végeztem és nagyon-nagyon tetszett… csak hát ez a vég… jajjj.. remélem Arannak nem lesz baja!
Imádtam Noeul – Boon párost (én Phayu – Rain párost láttam bennük végig).
Bevallom, kerestem a végén, hogy ki az a Dante, de végül rájöttem. Ez is érdekes szál lesz a folytatásban
Kedves Írónő!
Nehéz most meg szólalni annyi minden kavarodik bennem, tele vagyok érzelmekkel egy egész hullám fut át rajtam. Köszönöm szépen ezt a könyvet, nem egyszer hangoztattam, hogy mennyire jó. IMÁDTAM, magával ragadott, szerettem minden egyes betűt, sort, fejezetet. Izgatottan vártam, hogy mi következik, hogyan alakul a sorsuk a szereplőknek és mi történik. Hosszú idő után ez az a könyv-könyv amit úgy lapoztam, hogy a külvilág nem létezett, és már számtalanszor olvastam. Még nem tértem magamhoz, így befejezni egy könyvet az kész gyilkosság az olvasónak. De él bennem egy láng, hogy lesz folytatás és nem fogod ezt abba hagyni soha az írást. Csodásan bánsz a szavakkal, a karakterek életre kelnek és élik azt a sorsot amit te szánsz nekik. A toll billentyűzet életre kel a kezed alatt. Megannyi kérdésem van, hogy mi lett egyes karakterrel és mi a sors és még megannyi megfogalmazatlan kérdés van.
De egy szó mind száz a GONDOLTAD VOLNA? Egy csodálatos könyv, megható izgalmas, szívszorító, könnyfacsaró részekkel, ami magával ragadja az embert.
Top könyv ennyit pontot érdemel!
Szia!
Hmmm… Azt kell mondjam, tőlem szokatlan módon, hamar a végére értem a könyvednek.
Van egy kicsit furcsa olvasási szokásom… Pár oldal után szeretem pihentetni a sztorit. Na nem sokáig csak egy két nap, míg a történet türelmetlenül dobol a fejemben és azt érzem, hogy most azonnal folytatnom kell. És akkor nincs megállás..
Ez a könyv nagyon türelmetlen volt!
Először azt gondoltam, hogy arra a thaiföldi bl sorozatra hajaz aminek a szereplőit imádom, és nem tudom hányszor néztem végig, de csak egy két utalás volt ami hasonló. Kaptam egy ízig-vérig izgalmas sztorit amiben minden benne volt amit imádok.
Tudtam volna rajta sírni, nevetni, szomorkodni és persze izgulni a két főszereplőért. Bíztam benned, hogy mindig a kellő időben érkezik a segítség és a végén minden jóra fordul.
Na és a vége….! Mond azt kérlek, hogy már írod a második részt! Vagy már meg is írtad! Nem lehet így vége!
Értem én, hogy fenn kell tartani az olvasok kíváncsiságát, de ez már kínzás! Gonosz vagy!
Remélem mihamarabb olvasható lesz a folytatás!
Nagyszerű könyvet írtál!
Gratulálok hozzá!
Én pedig köszönöm, hogy olvashattam.
Szia,
Szuper jó lett e regény, gratulálok hozzá.
Remélem lesz folytatás
Kedves Anna!
Épp az imént fejeztem be a könyvet. Így nem lehet vége!!! Ugye lesz folytatás!?? Csak azért tartott ilyen sokáig, mert folyton dolgoztam és este 2 sor után rám esett a könyv, mert elaludtam a fáradtságtól.
Nagyon-nagyon tetszett. Az elején volt, hogy félreraktam, mert bosszantott, de így volt jó, ez is azt bizonyítja számomra, hogy jól van megírva a történet.
Szívből gratulálok és kívánom, hogy elhalmozz minket olvasókat további fantasztikus történetekkel!
Megkaptam a könyvet még csütörtökön. Tegnap volt időm este belekezdeni annyira tetszett hogy hajnal fél 3-ig olvastam. Ma délelőtt befejeztem. Nagyon tetszett az egész történet. Egy kérésem azért lenne lesz folytatása Dante és Aran történetének?
Szia,
Ma megkaptam a könyvet
Sajnos van egy rossz hírem
Egy délutan alatt ki olvastam 😊😍
Szenzációs szuper könyv, imádtam minden oldalát
Nagyon remélem lesz folytatása
Mondd hogy lesz , légyszi
Köszönöm, hogy megírtad 😊
NA JOOOOOOO
Megadás
Elolvastam, vége. HOGY LEHET ÍGY BEFEJEZNI? Imádtam főleg az utolsó fejezeteket, hogy minden happy és egyéb, de ez a befejezés? Remélem lesz valami folytatás, vagy infó, mert ez túl izgalmas lezárás. Annyi kérdés lett bennem, hogy az valami hihetetlen
Sikerült kiolvasni. Sok időm sajnos nincs két pici gyerek mellett, de alig bírtam sokszor lerakni a könyvet.
Rég volt, hogy ennyire magával ragadjon egy történet.
Maga az írás módod is könnyen érthető, mostanában sok „nehezen olvasható” könyvet olvastam. Nehéz megfogalmazni, mivel nem vagyok a szavak embere.
Remélem „hamar” lesz folytatása. Nyilván tudom, hogy egy könyv megírása nem kevés idő és a kiadása sem. Mert a végéből arra következtetek lesz folytatás…..
De, ha más témájú könyved lesz valószínű, azt is beszerzem, mert a kedvenc íróim közé tartozol már most.
Remélem még sok könyved lesz.
Elég sokféle könyvet olvasok a sci-fi , horror, krimi, bl ….. Az elmúlt években ez a könyv a top 3-ban van nekem.
Örülök, hogy belebotlottam a face-en a posztodba a könyvről.
További szép napot. Kitartást, ha nehézségekbe ütköznél. Várom a további munkáidat!
Ó te jó Isten! Anna! Hogy lehetett így vége! Írjad gyorsan azt a 2. részt! Nagyon tetszett!! Letehetetlen! Folyamatosan fenntartotta a figyelmemet, minden egyes oldal. Nem vesztem el a szereplők sokaságában, a történet kuszaságában, a párbeszédekben. Mindenből pont annyi volt, amennyi élvezetessé tette ezt a történetet. A párbeszédek miatt nagyon olvasmányos, pörgős. Nagyon tetszett, hogy mindkettő szemszögéből bemutattad a történetet! Szuper! Szuper! Nagyon várom a következő részt!!
Szia!
Hát még nem térek magamhoz. Most komolyan, hogy lehet így vége? Imádtam Aran -t, nagyon remélem hogy túléli. Még kicsit sokkban vagyok. Viccet félretéve, nagyon szerettem a könyvet. A 2 fiú zseniális karakter, végig izgultam hogy mi lesz velük és örülök a happy end-nek. Megérdemlik. Tényleg sokat szenvedtek érte. Nagyon olvasmányos volt. Pörgött a sztori, sok volt a párbeszéd, alig tudtam letenni. Nagyon tetszett ahogy bemutattad a gazdagok világát. Amikor megvan mindened, de közben még sincs semmid. Nagyon várom a következő részt, remélem Aran-nal.
